Aki nem halad, az visszafejlődik. Vagy fejlődsz, vagy leépülsz. /Andrew Matthews/
2013. november 2., szombat
Köszöntünk az oldalunkon
Tizenegy évvel ezelőtt, 2002-ben indult útjára városunkban a „Nagyi.net” program, ami mára igazi sikertörténetté vált.
A diákokat is sikerült megnyerni az ügynek, akik lelkesen kezdték tanítani a számítógépes rejtelmekre az időseket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a diáktanárok türelmesek, nyitottak az idős tanítványok felé, és a két korosztály közötti viszony jelentős javulása figyelhető meg a program során. Az első próbálkozások igazolták a kezdeményezés létjogosultságát, és egyre többen jelentkeznek az órákra.
Ez tette szükségessé a N@gyi.net Számítástechnikai Kör létrehozását.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése